ESZTENÁS ZENEKAR A miskolci Esztenás Együttes a jelenlegi felállásban és ezen a néven 2003-ban alakult, de a zenekar több mint tíz éves múltra tekint vissza. Az együttes tagjai részben közösen, részben külön-külön számos egyéb formációban zenéltek korábban. (Kisgyori Folkegyüttes, Mokányos Együttes, Agyagbanda). A zenekar kezdetben az 1993 óta folyamatosan muködo miskolci csángó táncház kebelében szervezodött, de az elmúlt években az együttes zenei tevékenysége bovült és kinotte a táncház adta kereteket. Zenekarunk a moldvai és gyimesi csángó magyarok hagyományos népzenéjét szólaltatja meg autentikus hangszerelésben. Fo tevékenységünk a táncházi muzsikálás, ezért repertoárunkban nagyrészt hangszeres táncdallamok szerepelnek. Zenénkben igyekszünk a hagyományorzo csángó muzsikusokat követni, de a dallamok variálásában és összefuzésében alkalmazunk saját táncházas megoldásokat. A táncházak mellett számos egyéb helyen is rendszeresen játszunk történelmi várjátékokon, lovagi tornákon, lovasíjász versenyeken, programunkban szerepelnek színpadi koncertek, gyermektáncházak, vásári mulattatás is. A tánczene mellett énekes dallamok eloadása, tanítása is tevékenységeink részét képezi.
legenyes